Alapanyagok a közelből
Érdemes olyan termékeket választani, melyek nem a fél világon keresztül jutnak el kis országunkba. Támogassuk a helyi termelőket, vásároljunk piacokon az őstermelőknél, és a hipermarketekben is keressünk olyan árukat, melyeket magyar alapanyagokból készítettek. Ezzel csökkenthetjük a világ körül utazó szállítmányok számát, és a szállító járművek károsanyag kibocsátását is.
Fair trade kereskedelem
Éljünk azzal a lehetőséggel, hogy a piacon vagy az üzletekben lévő rengeteg termék közül mi választhatunk! Nézzünk utána a választási lehetőségeinknek, és ne támogassunk olyan vállalatokat, amelyek kihasználják a termelőiket. Szerencsére manapság már vannak olyan nagyvállalatok, akik nem használják ki a kisebb cégeket, és jutányos áron vásárolják fel a termékeiket.
Újrahasznosítás
Az újrahasznosításnak két oldala van. Az egyik a hulladékgazdálkodás szempontjából fontos, hiszen a szelektíven gyűjtött hulladékot újra lehet hasznosítani. Ezért érdemes külön szemeteseket rendszeresíteni a lakásunkban, ahol kiválogatva gyűjthetjük a különböző anyagból készült termékeket. Ugyanakkor az is fontos, hogy a boltok polcairól is olyan termékeket emeljünk le, melyek újrahasznosítható, lehetőleg papír vagy újrahasznosított műanyag csomagolással rendelkeznek.
Állatkísérlet-mentesség
A kozmetikumok, testápolók és egyéb krémek piacán rengeteg olyan termékkel találkozhatunk, melyet állatokon teszteltek, nem figyelve arra, hogy az állatnak milyen egészségügyi problémákat okozhatnak ezek a kísérletek. Abban, hogy az állatkísérletek száma csökkenjen, a szabályozások mellett nekünk, a fogyasztóknak is nagy szerepünk van. Vásároljunk olyan termékeket, melyek fejlesztésekor nem sérültek állatok!
A túlvásárlás visszafogása
Sajnos néha mindenkivel előfordul, hogy olyan termékeket vásároljunk meg, amire valójában nincs szükségünk. Van, akinek kevesebb, van, akinek több akaraterőre van szüksége, hogy ellenálljon a kísértésnek, és ne vegyen meg olyan dolgokat, amelyekre talán nincs szüksége. Pedig fontos, hogy visszafogjuk a felesleges vásárlást, hiszen hatalmas terhet vehetünk le a környezetről, ha nem fogyasztunk túl sokat. Ha mi nem vásárolunk többet, akkor nem kell annyit szállítani, nem kell annyit termelni. Ez a lánc hosszútávon pedig a környezet fellélegzését vonja maga után.