Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A kollagén szerepe a bőrben

Noémi
21/03/2022 12:06:00 PM
A kollagén szerepe a bőrben

A kollagén egy vázfehérje, a sejtek egyik alapvető alkotóeleme, ami a szöveteket rugalmasan köti össze és szervezetünk magától képes előállítani. Tehát valóban sok köze van a ráncokhoz: segít feszesen tartani a bőrt. Természetes módon bomlik le és termelődik újra, idővel azonban egyre kevesebb termelődik, ezért lesznek lazábbak, kevésbé feszesek kötőszövetek, ezáltal a bőr is.

A lassulási folyamat körülbelül 20 éves kor után kezdődik és úgy 60 éves korral le is áll. Az esztétikai vonal mellett hozzájárul a mozgásszervrendszer épségéhez és támogatja az izmok, ízületek egészséges működését.

Ezek alapján érthető, miért válik fontossá a kollagén pótlása, hiszen nem csak a bőr öregedésének lassítása a cél, hanem egészségügyi szempontból is fontos elem.
 

Milyen jelei vannak, ha a kollagéntermelés már nem a régi, és mit tehetsz ellene?

A tápanyagszegény táplálkozás, a dohányzás és a túlzott UV sugárzás is csökkenti a kollagéntermelést. Ha pedig szervezetünkben csökken az említett vázfehérje, petyhüdtebb, kevésbé rugalmas lesz a bőr; az arc egyes területein finomráncok alakulnak ki, idővel a ráncok mélysége nő, a bőrön az ejtett sebek pedig lassabban gyógyulhatnak.

A kollagéntermelést és a meglévő kollagén mennyiséget számos módon növelheted és/vagy óvhatod, íme, néhány tipp:
 

1. Fényvédelem és antioxidánsok

Vigyázz a már meglévő kollagén mennyisége a szervezetedben, azaz lassítsd a lebomlást. Ezt leginkább megelőzéssel tudod tenni mindennapi fényvédelemmel és antioxidánsok használatával.
 

2. Szérumok, krémek

A kollagén molekula nagyságából adódóan (500 daltonnál nagyobb) nem képes a bőr mélyebb rétegeibe beszívódni, tehát nem fog tudni ott érvényesülni, ahol kellene, ezért ne kollagénes krémet vásárolj erre a célra. Egyedül hidratáló hatása tud lenni, mert a bőrfelszínen felületet képez, így kevésbé tud elpárologni bőrödből a víz (TEWL hatás). Helyette olyan szérumot vagy krémet válassz, amiben olyan hatóanyagok vannak, amelyek képesek mélyebbre hatolni és serkentik a természetes kollagénszintézist bőrödben. Ilyen például a C-vitamin, a retinol és retinol származékok, a glikolsav és a peptidek.
 

3. Kozmetikai kezelés

Ha kozmetikus, akkor először biztosan a fájdalmas, nyomkodó-tisztító kezelés jut eszedbe. Ez a kezelés is nagyon fontos, hiszen szebb bőrképet kapsz általa, valamint a mitesszerek eltávolításával a hatóanyagok is sokkal jobban tudnak beszívódni, érvényesülni. Emellett azonban nagy hangsúlyt kapnak már a bőrfeszesítő, bőrállapot javító és öregedés lassításra kifejlesztett kezelések. Ilyenkor a kozmetikus nem csupán hidratáló hatóanyagokat használ, hanem a fent említett kollagéntermelést serkentőeket is, valamint kiegészíti egy kozmetikai masszázzsal.

A kozmetikai masszázs hatásai:

■ az öregedést lassítja, a sejtek, rostok képződése felgyorsul (kollagéntermelés serkentés!)

■ feszesebbé, tónusosabbá válik a petyhüdt bőr

■ az elhalt hámsejtek gyorsabban válnak le

■ a bőr hőmérséklete nő, az erek kitágulnak, így a salakanyagok, bomlástermékek elszállítása felgyorsul

■ a tápanyagok felszívódása is javul

■ a szeborreás bőrök állapota javul, mivel hatására a faggyúmirigyek által termelt faggyú kiürülése folyamatos

■ a sápadt, fakó bőrt életre kelti, mert a melegebb szövetek között az érfalak kitágulnak, oxigéndússá válnak a sejtek

Már havi 1 kozmetikai kezeléssel is rengeteget tettél bőröd feszességéért!
 

4. Fogyaszd italpor vagy kapszula formájában

A krémekkel ellentétben kapszula vagy italpor formájában a kollagén sokkal hatékonyabb lehet a szervezetünkben. A legjobb, ha C-vitaminnal együtt fogyasztjuk, mert úgy könnyebben képes felszívódni és beépülni. Arra azonban érdemes figyelned, hogy hidrolizált kollagén legyen. A kollagén 3 aminosav láncból áll, míg a hidrolizálás során kisebb, pár aminosav láncból álló fehérjék keletkeznek (ezek a kollagén peptidek). Erre a könnyen emészthetőség miatt van szükség, hogy a vérárammal emésztés után azonnal eljusson a szükséges helyekre. Minél kisebb a molekula tömege, annál jobban hasznosul. A hal, a marha és a sertés kollagének közül a hal kollagén peptidnek a legkisebb a peptid mérete. Az ajánlott napi adag 2000-2500 mg, de egyes felmerülő problémák esetén lehet emelni is.


Szépülj Te is Noémivel letisztult környezetben, állatkísérletmentes, vegán kozmetikumok használata mellett.
Jelentkezz be egy frissítő arckezelésre:

Facebook: @SzaboNoemiKozmetikus 
Instagram: @szabonoemi_kozmetikus
Tel.: +36-30-348-2505


Szépségtippek szeretettel, Neked,

Szabó Noémi
A Herbiovit professzionális bőr-és szépségápolási szakértője
https://www.instagram.com/szabonoemi_kozmetikus/

"Az én szemléletemben nem kell mindenkinek fiatalnak látszania, sokkal fontosabb, hogy önmagad legjobb verziója légy."

 

Vissza a Beauty by Noémi oldalra

Top of page